Járványügyi tájékoztató
Naptár

A belépőjegy vagy belépőjegyek vásárlásával Ön a következőket veszi tudomásul:

A rendezvény szervezője fenntartja magának a jogot, hogy a jeggyel látogatott rendezvényen résztvevők számára meghatározott egészségügyi és biztonsági protokollok, követelmények betartását írja elő, akár a rendezvény szervezője, akár a fellépő művész, akár a rendezvény helyszínének házirendje által meghatározva, a rendezvények látogatására vonatkozó mindenkori aktuális jogszabályi intézkedések előírásainak megfelelően.

A tapasztalatok alapján ilyen követelmény lehet többek között például a vakcinaigazolvány megléte és bemutatása, maszkviselési, illetve kézfertőtlenítési kötelezettség vagy távolságtartási szabályok betartása, ezek azonban kiegészülhetnek más előírásokkal is.

Ezen szabályokat, amelyek tekintetében elsősorban a hatályos jogszabályok, kormányrendeletek a mérvadók, és a rendezvény idején érvényes aktuális járványügyi előírásokat a rendezvény szervezőjének, illetve a rendezvény helyszínének honlapján teszik közzé, ezeket mindig kísérje figyelemmel!

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a rendezvényre történő belépési szabályok és korlátozások megismerése minden esetben a rendezvény látogatójának, vagyis Önnek a feladata, betartatása pedig a rendezvény szervezőjének felelőssége.

Ezért amennyiben Ön a meghirdetett, illetve a törvény által előírt belépési szabályokat figyelmen kívül hagyja vagy megszegi, úgy a rendezvény szervezőjének kártérítés, kártalanítás és/vagy a jegyárának vagy annak meghatározott részének visszafizetési, visszatérítési kötelezettsége nélkül jogában áll megtagadni Öntől, illetve az Ön által vásárolt, de másra átruházott belépőjegy tulajdonosától a rendezvényre történő belépést, illetve a rendezvény elhagyására felszólítani.




By purchasing your ticket(s), you acknowledge the following:

The Event Organizer reserves the right to require the attendees of a ticketed event to comply with certain health and safety protocols and requirements, whether determined by the Event Organizer, the performing Artist or the venue terms of the event, in compliance with the provisions of the applicable legislation governing attending of events.

Experience has shown that such a requirement may include, but is not limited to, the availability and presentation of a vaccination card, the obligation to wear a face mask and of hand disinfection, or compliance with social distancing rules, these however may be supplemented by other requirements.

The rules and regulations, for which applicable legislation and government decrees are authoritative primarily and the epidemiological regulations effective at the time of the event are published on the websites of the Event Organizer and the event venue, please keep up to date with this information!

Please note that familiarizing with the rules and restrictions for entering the event is always the responsibility of the attendee, i.e. you, while enforcing them is that of the Event Organizer.

Therefore, if you ignore or violate the entry rules announced or required by law, the Event Organizer has the right to refuse admission to you or the holder of the ticket you have purchased but transferred to someone else, or request that the ticket holder leave the event, without compensation, indemnification and/or refunding the ticket price or a certain part thereof.

BDPST ROCK play

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel, hogy Te lehess az első! Fontos híreket, kedvezményeket kapsz tőlünk.

FELIRATKOZÁS